Pajzos30

A 2021-es év mérföldkő volt a Pajzos életében, ugyanis 29 év után először újítottuk meg márkánk arculatát. 2022, azonban még nagyobb fordulópont, hiszen kereken 30 éve kezdődött el a Pajzos Tokaj története.

A jubileumi évfordulót méltó módon kívánjuk ünnepelni. Fennállásunk 25 éves évfordulóján egy exkluzív borvacsorára invitáltuk partnereinket és boros szakma legkiválóbb szakembereit a Sofitel Hotelba. Idén ezt akartuk felülmúlni, így egy egész éves eseménysorozat keretén belül ünnepeljük a kerek évfordulót.

A négy részes rendezvénysorozat, amelynek középpontjában egy-egy ikonikus borunk evolúciójának jut a főszerep a „Pajzos30” nevet kapta. A szervezés február elején vette kezdetét, amikor csapatunk (Laurent Comas ügyvezető, Naár Ferenc borász, Espák Pál szőlész és Lesovics Barbara marketinges) Ripka Gergő segítségével egy két napos, közel 70 tételes borsorból kiválasztotta azokat a borokat és évjáratokat, amelyek képesek bemutatni a Pajzos stílus fejlődését.

Konzisztens, de mégis változatos kóstolókat akartunk szervezni. A rendezvényeket a négy évszakra és más-más helyszínekre osztottuk el. A meghívottak körét előre meghatároztuk. A boros szakma olyan jeles képviselői kerültek fel a listánkra, akik a Pajzos életében kiemelt szerepet játszottak és játszanak a mai napig.

A Ripka Gergő által vezetett estéken igaz a Pajzos borok játsszák a főszerepet, de ezek mellett régi, izgalmas sztorik és a tokaji borok érdekességei is előtérbe kerülnek. A még emlékezetesebb eseményért, pedig meglepetés welcome drink, a borokhoz párosított különleges falatok és a borsort méltóképp lezáró egyedi borkülönlegesség is társul.

Ez első rendezvény március 28-án a Borganikában kerül megrendezésre, ahol a Furmint Selection szárazborunk történetét ismerhetik meg a meghívottak.

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg az ismerőseiddel!

Válogatott tételek

Borok